David R. Hawkins - tudattérkép
Be kell vallanom, hogy az utóbbi 3-4 évben kevés könyvet olvastam és sokkal kevesebb filmet tekintettem meg mint azelőtt, ugyanígy vagyok a zenehallgatással is. Ámde kb. 3 évvel ezelőtt hallottam először egy könyvről, amelyben az író egy skálán részletez valamilyen spirituális szinteket, akkor annyira nem foglalkoztatott a téma, mégis emlékezetemben maradt, azt mondtam magamban ha majd a kezembe kerül a könyv elolvasom, ha meg nem, hát még nincs itt az ideje. Valóban, jobb is hogy nem akkoriban lapozgattam a könyvet, és még jobb, hogy azt az időt inkább meditációra és az elme elcsendesedésére szántam, ígyhát most sokkal átláthatóbb mindaz, amit David Hawkins megvilágosult amerikai pszichiáter leír az ERŐ kontra erő (Power vs. Force) című könyvében.
Nagy élményt nyújtott elolvasni élettörténetét, hogyan vált a materialista Hawkinsból megvilágosult lélek, milyen folyamatokon ment keresztül, amíg megértette mi is történt vele valójában.

Shri Mataji szinte 40 éven keresztül beszélt tanításaiban az egyensúlyról, pártatlanságról, megbocsátásról, bölcsességről, szeretetről, egységről, békéről, az önvalóról és a lélek különböző állapotairól, ezért a könyvben szereplő néhány kifejezés nem újdonság, mégis egy helyen, egy táblázatban beskálázva tudatszintekre lebontva őket még nem láttam. És a dolgok, történések ok-okozati síkra vetítése, témákra lebontva különösen tetszett. Betekintést nyújt a társadalmi, politikai életbe, művészetbe, egészségbe, sportba és vallásba egyaránt.

Mégis mit takarhat az ERŐ és az erő? Hogyan lehet megállapítani a különbséget a kettő között?

Hawkins nem kifejezetten energiát, vagy energiaközpontokat sorakoztat fel, hanem egyszerűbbre veszi a tudományos megközelítését a dolgoknak, mégpedig az alkalmazott kineziológia egyik legegyszerűbb tesztjét használja, az izomválaszt. Amennyiben a tesztalany ellazult, nyugodt állapotban van, egy igazság kijelentésekor az izom megkeményedik, hamisság (részigazság) esetén pedig elgyengül. Ugyanez jellemző arra is, ha a tesztalany olyasmit fogyaszt, amit a szervezete nehezen dolgoz fel (romboló hatású), az izom gyengébb választ ad a normálisnál. A szerző a karizmot használta “igazságdetektornak” és abból indult ki, hogy minden mindennel kapcsolatban áll, így a testünk is tudja azt, hogy mi az ami jó számára és mi az ami nem, ezt pedig az izmok is jelezhetik. A tesztelési folyamat a könyvben részletezve van.

Ami pozitív izomválaszt ad, azt az ERŐ irányítja, mely kifogyhatatlan, mindenhol jelen van, egységet alkot és építő jellegű, ami pedig negatív izomválaszt ad, azt az erő irányítja, mely korlátolt, magánakvaló és romboló hatású.

Egy logaritmikus skálára pedig levetítette a különböző állapotok, tudatszintek, felfogások igazságszintjeit, mely 1-től 1000-ig terjed, az 1000-es szint tekinthető végső korlátnak, melyet emberi formában el lehet érni. Ezen végső szinten kalibráltak: Jézus, Buddha, Krishna.


IstenfelfogásÉletfelfogásSzintÉrtékÉrzelem
ÖnvalóLétezésMegvilágosultság700 - 1000Kimondhatatlan
MindenlétTökéletesBéke600Áldottság
EgyTeljesÖröm540Derű
SzeretőJóindulatúSzeretet500Áhitat
BölcsJelentőségteliÉsszerűség400Megértés
KönyörületesHarmonikusElfogadás350Megbocsátás
InspirálóReményteliHajlandóság310Derűlátás
Képessé tevőKielégítőPártatlanság250Bizalom
MegengedőMegvalósíthatóBátorság200Megerősítés
KözönyösKövetelőBüszkeség175Lekicsinylés
BosszúállóSzembenállóHarag150Gyűlölet
MegtagadóCsalódóVágyakozás125Sóvárgás
BüntetőFenyegetőFélelem100Szorongás
LenézőTragikusBánat75Sajnálkozás
ElítélőReménytelenFásultság50Kétségbeesés
GyűlölködőGonoszBűntudat30Szemrehányás
MegvetőNyomorúságosSzégyen20Megaláztatás

A skálán 2 fontosabb szintelválasztó érték létezik, a 200-as és az 500-as. Azok a személyek, akik átlépik a 200-as szintet figyelmük az erőről az ERŐ fele kezd fordulni, akik pedig átlépik az 500-as szintet közelednek a megvilágosodás felé, már képesek sugározni az isteni szeretetet (agapé).

A táblázatból kinézhetjük magunknak, hogy a hétköznapokban kb milyen szinteken mozgunk. Ez általában változik, helyzettől függően.

Ha jobban szemügyre vesszük a jelenlegi világi helyzetet, napi híreket, az utcán történteket, elég nyilvánvaló, hogy nagyrészt a 200-as szint alatti tulajdonságok, és az alatta levők nyilvánulnak meg inkább. Azt jelenti, hogy főként a magánakvaló elme irányítja a dolgokat (akár minket is), a szeretet pedig háttérbe szorul.

Sahaj szemszögből az alacsonyabb szinteknek felel meg a baloldali energiacsatorna használata (passzivitás, letargia, panaszkodás), kb a 125-ös szintig, ami felett megjelenik a jobboldali csatorna használata (aktivitás, tervezés, dominálás), 200-as szintig. Ez felett kezd megjelenni az egyensúly, az erényes életvitel, a jobb és baloldali energiacsatorna helyes használata.
Mégis a második küszöbérték az 500-as, ami túl van az elme szintjén, a gondolatokon. Ezen a szinten kezdi a Kundalini megérinteni a szivet mélyebben, amíg ki nem alakul a szeretet érzete, majd annak továbbítása. A szeretet aktivitása átmegy örömbe, majd pedig beáll a béke. Ez utóbbit csak mélyebb meditációkban tapasztaltam eddig.

Hawkins azt állítja, hogy a 700-as szintet elérők már nem ingadoznak, nem “esnek vissza” alacsonyabb szintekre, ezt megerősíti Shri Mataji és Ramana Maharsi is, amikor elmesélik milyen a Nirvikalpa Samadhi állapot.

A könyv írásakor, 2002-ben, az emberiség átlag tudatszintje 207-volt. Ha a 200-as szint alá esik bekövetkezhet egy globális önpusztítás. Szerencsére a magasabb tudatszinteken lévő emberek, szentek, jelentős számú 200-as szint alatti embert ellensúlyoznak. Átlagban pedig egy ember, élete során kb 5 szintet fejlődhet a skálán. Ezen az értékén viszont hatalmasat lehet változtatni tiszta meditáció gyakorlásával, önmagunk, valódi énünk feltárásával.

A változást nem egy szervezet, nem egy találmány, sem egy állambácsi nem fogja elhozni, de még a társadalomtól is hiába várjuk. Mostmár tényleg befele kell fordulni.

Te mit teszel Önmagad érdekében?

Hát a családodért?

És az emberiségért?

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete