Múlt héten, pontosabban szeptember 25.-én sor került Kolozsváron egy klasszikus indiai zene és szúfi qawwali koncertre. A rendezvényt a Romániai Sahaja Yoga Egyesület szervezte és bonyolította le.
Simple Sharma - harmónium, ének és Ahmad Iqbal - tabla - kolozsvári koncert

A zenészek egyenesen Indiából jöttek, több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek már és ezen kívül az interaktivitással is sikeresen próbálkoznak, például a qawwali stílusnál az énekes táncra kérte a közönséget. Ilyet még nem láttam! Mekkora merészség, és micsoda finomszintű vágy, melyet sikerült kivitelezni!

Simple Sharma - harmónium, ének
Ahmad Iqbal - tabla

A koncert elején raagot és bhajanokat énekeltek, a közepén tartottak egy meditációs szünetet, melyben elvégeztük az önmegvalósulás gyakorlatát. Ezután csatlakozott még két román énekes: Dan Huides és Marius Felean, majd a vége felé kezdődött csak igazán a nemulass.



Nyugati füleknek első hallásra elég furcsa ez a keleti zene, viszont ha nem reagálunk, hanem elfogadunk mindent, kicsit odafigyelünk arra hogyan énekelnek, hogyan zenélnek, finomszinten mit közvetítenek, akkor könnyedén rájöhetünk a zene univerzális mivoltára és az öröm megnyilvánulására.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete