/ Idő /


Mindig is szerettem az időt álló alkotásokat. Ilyennek tartom a Pink Floyd zenekar munkásságát, főleg az 1973-as évtől kezdve, amikor stílusilag szerintem rátaláltak egy középútra.


éberség idő : pink floyd - dark side of the moon


Középiskolás koromban hallgattam sok rockzenét, különböző műfajokból, a leglazábbaktól akár a legdurvábbakig, a melankólikusoktól az agresszívekig. Igazi gyűjtő voltam, másról sem tudtam volna beszélni csak a zenekarokról és esetleg a számítógépekről. A zenehallgatás már-már függőséget okozott, érzelmileg azokból táplálkoztam.

Ez még tartott az egyetemi éveim első felében, aztán kezdtett a lelkiség, a spiritualitás fontosabbá válni, legalábbis kezdtem érezni, hogy valami hiányzik az életemből. Mármint egy mélyebb dolog, ami a részem, de nem találtam sehol, sőt nem is tudtam micsoda. Amíg el nem kezdtem legalább felületesen a sahaja jóga meditációt gyakorolni.

Néhány év után kezdtem érezni a különféle zenei stílusok hatását a finomtestre, de akár mondhatni a szervezetre is. És szépen lassan kezdett lekopni a gyűjtögetési mánia, ritkábban hallgattam zenét és már-már bulikba sem jártam, főleg miután Timivel megismerkedtem.

No de szó ami szó, a rockzenei ismereteimből most visszaemlékeztem egy igazán fontos és kimagasló zenekarra, a Pink Floyd-ra. És mivel az idő mivolta foglalkoztat az utóbbi hetekben, kezdem felfedezni, hogy őket is ugyanúgy érdekelte régebb az idő fogalma, mint most engem. Lehet az angol hidegvér csak az elmúlást látja az időben, de oly szép a következő dal, hogy érdemes végighallgatnod.

Íme az Idő, A Hold árnyékos oldala című albumukról, élőben, évtizedekre napvilágot látása után. Figyeld és hallgasd végig türelemmel, szívedből, de még a finomszintű rezgésekre is figyelhetsz!



A Pink Floyd egy zenekar volt, nem egy előadó csapat :-) 
Élőben is szinte ugyanúgy szóltak, mint lemezen.



Tetszett a bejegyzés?
Oszd meg barátaiddal, vagy Like-old, és írj bátran megjegyzést! A hírlevelekre pedig ide kattintva iratkozhatsz fel (rövid, de tanulságos tanulmány üti a markod)...

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Lábléc nézete